© 2020 by Mágnes Horgászat 

Keresés
  • Mágnes horgász csapat

Duna tv-vel forgattunk!

Frissítve: 2018. nov 1.

Szokásos szerdai nap, reggeli kávé, tanakodtunk barátommal, mi legyen a következő mágnes peca helyszín. Beültünk a gép elé, megnyitottuk az e-maileket és rácsodálkoztunk, hogy az olvasatlanok között, egy a Duna Tv-től érkezett üzenet jött.

Csillogó szemekkel megnyitottuk, majd a következőket olvashattuk: szeretnének velünk egy riportot készíteni, mert nagyon érdekli őket a mágnes horgászat. Sikerült is már a másnapra egy időpontot egyeztetni, mivel sürgette őket a szerkesztési határidő. A helyszín számunkra egyértelmű volt, már jártunk ezen a környéken, sok sikeres fogásunk volt.



Ezen a partszakaszon volt egy szimpatikus móló, ami a horgászok közkedvelt helye, sajnos 3-4 ember mindig volt rajta, ezért még nem volt szerencsénk ott dobálni. Bízva abban, hogy az őszi, kicsit borult időben

talán nem lesz rajta horgász, így ide hívtuk a Duna Tv stábját.

Mikor megérkeztünk, 2 horgász épp szórta be az etetőt, a harmadik akkor szisszentett rá



egy sörre. Mivel a környező helyeket már alaposan átdobáltuk, ragaszkodva a mólóhoz odamentünk, hátha sikerül 1 órára megszereznünk a helyet. Ezúton is megköszönve, szó nélkül átadták nekünk a mólót, így el is kezdődhetett a forgatás. Debütál az újonnan beszerzett mágnesünk, amit csak úgy hívunk a „Góliát”.

A webshopunkban már nálunk is kapható, 160kg-os tartóerejű mágnes, jelenleg a legnagyobb a piacon ebben a műfajban, ezért nagy reményeket fűztünk hozzá.

Első dobásra, ha nem is, de másodikra megérkezett a nagy zsákmány, egy pénzkazetta.

Kinyitottuk, de tele volt iszappal, kagylómaradványokkal, így nem láttuk mi van benne. Nem akartunk ezzel „időt húzni”, hogy kitisztítsuk, mivel egyre kezdett sötétedni és a forgatásnak még nem volt vége.

​​


Jó hangulatban telt ez az 1 óra, amit kint eltöltöttünk, a stáb tagjai is kipróbálták a mágnes horgászatot, széles mosoly volt mindenkinek az arcán, látszott, hogy ők is élvezték a dobálgatást. Az október 24-i Család-barát műsorban került bemutatásra a rólunk készült riport. Az adás az alábbi linken megtekinthető itt, 1 óra 13 perctől érdemes figyelni.



A letakarított pénzkazetta és annak tartalma.

Üdvözlettel:

Mágnes horgász csapat

93 megtekintés
0
  • Facebook Social Icon